TOP 7 legérdekesebb mez a BL-ben!

Összegyűjtöttük az idei Bajnokok Ligája szezonjának legérdekesebb mezeit, amelyekről valószínűleg hosszas viták bontakoznak majd ki, hogy szépek-e, vagy sem. A futball hajnalán, az 1900-as évek első felében a legtöbb futballcsapat még annak is örült, ha volt egy garnitúra meze, sokszor komoly fennakadásokat is okozott, amikor egy-egy mérkőzés előtt a két… Elolvasom

A Nike és az Adidas uralja Európát, a Puma és a Marcon a nyomukban liheg

Mostanra már kialakult Európa két legrangosabb versenysorozatának mezőnye. A Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában összesen 80 csapat vesz részt, mi pedig végignéztük, hogy a sportszergyártók hány együttessel képviseltetik magukat a nemzetközi porondon. Azért olyan óriási nagy meglepetés az első két helyen nincs, hiszen a két legnagyobb sportmárka, a Nike és… Elolvasom

Magyarország legelső fociboltjában nyílt meg a PMFC Shop

Hosszú évek böjti időszaka után idén újra ráköszöntöttek a szebb napok a pécsi labdarúgásra. Az öt évvel ezelőtti, NB I.-es kizárás után a megyei első osztályból indulva, ma már az NB II.-ben szerepel – újoncként nem is rosszul – a PMFC. A szurkolók visszatértek a lelátóra, a klubvezetés pedig a… Elolvasom