Íme az FC Bruges új Macron meze

A Macron már évek óta, megállás nélkül fejlődik, és terjeszkedik az európai futballéletben. Tavaly nyár óta már az UEFA (Európai Labdarúgó Szövetség) partnere is, minden, a szervezet égisze alá tartozó eseményen az olasz sportmárka mezeiben fújják a sípot a játékvezetők. Ami azonban ennél is látványosabb, az az, hogy az öreg kontinens 10 legmagasabban jegyzett bajnokságában már a Macron öltözteti a harmadik legtöbb csapatot a Nike és az Adidas után, ahogyan erről már írtunk is egy KORÁBBI cikkünkben.

Nem csoda hát, hogy most már – csatlakozva a többi nagyhoz –, a Macron is nagy hírverést csap egy-egy mezbemutatónak. Idén nyáron a sportszergyártó egyik zászlóshajója, a belga bajnok FC Bruges együttesével kezdte a sort, bemutatta ugyanis a gárda 2020/21-es szezonban használatos mezeit.

Amikor a tradíció és modern megjelenés találkozik

A Bruges ezúttal egy tradicionális hazai mezben gondolkodott, amit a Macron tervezői meg is valósítottak. A klub hagyományaihoz leginkább illő, kék-fekete, hosszanti csíkos alkotás egyszerre hagyományőrző, és modern. A szolidnak mondható mintát ugyanis, a kék csíkokban egy nagyon halvány, átlós csíkozással bolondították meg, ezzel is utalva az együttes címerének mintázatára. A hazai felszerelés esetén a nadrág fekete (egyetlen kék csíkkal a szárak végén), a sportszár pedig szintén fekete lesz.

A Bruges követező szezonra készített idegenbeli meze is tetszetős

A vendég mez is hasonló elv szerint született meg. A teljesen fehér felszereléshez a mez ad egy kis pikantériát, amelyen széles, ferde, halványan észrevehető csíkozás jelenik meg.

Az látszik a Bruges mezein, hogy idén kifejezetten esztétikus mezkölteményekre számíthatunk a Macrontól. És sokat már nem is kell arra várni, hogy szépen sorban szemügyre vehessük majd az olasz márka által öltöztetett csapatok mezeit. Van belőlük ugyanis jópár.

A Macron és a Bruges is büszke lehet az új szerelésre

A teljesség igénye nélkül, néhány csapat, amely Macron mezben szerepel a következő szezonban:

Sporting CP, SS Lazio, Bologna FC, Cagliari, OGC Nice, RC Rens, Real Sociedad, Levante, Union Berlin, Hannover, Stoke City, PAOK Szaloniki, Hajduk Split, Lech Poznan, DAC, Bp. Honvéd

De IDE KATTINTVA a Macron összes csapatát végig lehet böngészni.

Fotók: footpack.fr

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.