TOP 7 legérdekesebb mez a BL-ben!

Összegyűjtöttük az idei Bajnokok Ligája szezonjának legérdekesebb mezeit, amelyekről valószínűleg hosszas viták bontakoznak majd ki, hogy szépek-e, vagy sem.

A futball hajnalán, az 1900-as évek első felében a legtöbb futballcsapat még annak is örült, ha volt egy garnitúra meze, sokszor komoly fennakadásokat is okozott, amikor egy-egy mérkőzés előtt a két szembenálló fél azonos színösszeállításban akart pályára lépni. Sőt, olyan is előfordult, hogy egy nagy klub, az alapításakor ugyan meghatározta hivatalos színeit, azonban egy félresiklott rendelés miatt végül másmilyen lett a meze. Így történhetett meg például, hogy a Juventus, immáron több mint százhúsz éve nem rózsaszínben, hanem fekete-fehérben pompázik.

Manapság persze már egészen más a helyzet, ha a labdarúgócsapatok mezeiről beszélünk. Kiváltképp igaz ez az európai topfutball vérkeringésében áramló nagyokra. Most már teljesen természetes, ha egy klubnak nem csak hazai és idegenbeli mezgarnitúrája van, hanem akár harmadik számú készlete is. Így pedig bizony a sportszergyártók azért jócskán adnak muníciót azok számára, akik a furcsaságokat keresik a világ labdarúgásában. Akad ugyanis jópár olyan mezköltemény, amely nehezen értelmezhető, furcsa, túlontúl elegáns, vagy csak szimplán nagyon meglepő. Az idei Bajnokok Ligájában szereplő csapatok mezeit végigböngészve állítottuk össze a saját – szigorúan szubjektív – listánkat, a BL legérdekesebb dresszeiről!

7. – Manchester United, idegenbeli mez

Az már-már hagyománynak mondható, hogy a klasszikus, vörös színű hazai mez mellé, idegenbeli változatnak a MU sötét, feketébe hajló színt választ az idegenbeli meccsekhez. Az idei második számú felszerelése viszont kicsit mégis más. Ugyan sötét árnyalat ezúttal is megvan – szürkés színű a mez –, de nagyon finom, szinte elegáns mintázatot is kapott. Ehhez az eleganciához remekül passzol, hogy a tavalyi, narancsszínű Adidas logó és klubcímer helyett idén e két elem már fehér színben világít a felső frontoldalán.

Manchester United, idegenbeli mez, 2020/21

6. – Chelsea, harmadik számú mez

Ritka az olyan, hogy egy sztárcsapat egyik felszereléséről szinte rögtön egy másik, nála jóval kisebb klub ugrik be az embernek. A Chelsea idei harmadik számú meze épp ilyen, hiszen rápillantva az ember szinte rögtön rávágja: ez bizony a Crystal Palace meccsszerelése!

Pedig nem! Bár a színösszeállítás (a kék és a piros játéka, csíkos formában) tényleg magától adja az összehasonlítást, ezúttal mégis egy Chelsea mezt láthatunk. Londonnak ez is London, mégis, micsoda különbség…

Chelsea, harmadik számú mez, 2020/21

5. – Liverpool, harmadik számú mez

Szó se róla, a Nike igyekezett kitenni magáért, hogy az első évben, amikor a Liverpoolt öltöztetni, rögtön összehozzon valami emlékezeteset. Elnézve a Pool harmadik számú garnitúráját, azért az igazat megvallva kicsit nehezen értelmezhető a koncepció. A kockás minta a sötétszürke több árnyalatában pompázó mezen ugyanis valóban elég érdekes. Akár azt is mondhatnánk, ezt jól kisakkozta a Nike!

Liverpool, harmadik számú mez, 2020/21

4. – Dortmund, harmadik számú mez

Nos. Arra azért kíváncsiak lennék, hogy mi lehetett a tervező fejében, amikor ezt a mezt megálmodta? Az alappal nincsen semmi baj, hiszen a fehérrel nehéz mellélőni. Utána azonban elgondolkodik az ember. Vajon egy hiperközeli fotó kinagyított, extrán pixeles darabkája került rá a textilre? Vagy szimplán csak a gyártási folyamatban jött egy kis gikszer, és amikor kijött a futószalag alól, legyintettek egyet, hogy: Jó lesz az úgy! Érdekes…

Dortmund, harmadik számú mez, 2020/21

3. – FTC, idegenbeli mez

A magyar BL-résztvevő Ferencváros idegenbeli meze is felkerült listánkra, és nem is érdemtelenül. Az ugyanis nem kérdés, hogy a Fradi idei kollekciójának igencsak érdekesre sikeredett darabjáról beszélhetünk. Az köztudott ugyan, hogy az FTC szimpatizánsai sosem rajongtak a fekete szín, mezükön történő megjelenéséért, az idei darab azonban kicsit talán más. Eleve a nyak alatti rövid, gombolós rész ad egy nagyon finom retró érzést, ezzel pedig tradicionálisnak is hat a mez. Az érdekes csíkozás pedig lehet, hogy egyeseknek nem nyeri el a tetszését, ugyanakkor sokan éppen ellenkezőképpen gondolkodnak erről. Érzelmeket kelt tehát a mez – még, ha vegyeseket is.

FTC, idegenbeli mez, 2020/21

2. – Internazionale, idegenbeli mez

Nehéz mit mondani. Valóban az egyik legérdekesebb darab a BL mezőnyében az Inter idei idegenbeli meze. Az elsőre leginkább egy abroszra emlékeztető mintázat minden bizonnyal súrolja az értelmezhetetlenség határát, azonban ha azon a határon innen van, ha túl rajta, az biztos, hogy roppant érdekesre sikeredett.

Internazionale, idegenbeli mez, 2020/21

1. – Basaksehir, harmadik számú mez

Mez terén a török bajnok Basaksehirnek már volt egy nagy dobása idén, hiszen Macronról egy helyi, isztambuli márkára váltott, így lett a Bilcee a Basaksehír új mezszállítója. A meglehetősen konzervatív hazai és idegenbeli mezek mellet azonban a harmadik számú olyan lett, amelyet teljes joggal tehetünk, az érdekes mezeket számba vevő listánk első helyére.

Basaksehir, harmadik számú mez, 2020/21
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.