5 ok, amiért Marco Rossi sikeres kapitány

A magyar labdarúgó válogatott számára közeledik az Izland elleni, Európa-bajnoki részvételről döntő selejtező. Mi ezúttal a nemzeti tizenegy olasz szövetségi kapitányát, Marco Rossit vettük górcső alá. Mivel Rossival az utóbbi időben egyre jobb eredményeket ér el válogatottunk, sokakat foglalkoztat a kérdés, vajon minek köszönheti sikereit a szakember. Öt pontban szedtük össze azokat az okokat, amelyek a javuló játékhoz, és a gyarapodó számú sikerekhez vezethettek. Szigorúan SZUBJEKTÍVEN!

1. Nagy stratéga

Rossi azt már korábbi, magyarországi szerepvállalása során a Honvédnál is bebizonyította, hogy nem kell bekopognia a szomszédba, ha néhány taktikai újítást szeretne eszközölni. A kispestieknél az, az őt megelőző évtizedek bevett játékrendszerét alakította át, és honosította meg úgy a 3-5-2-es felállást, hogy bár távozása óta már évek teltek el, a Honvédnál azóta sem sikerült elengedni ezt a formációt. Bár korábban Pisont István, majd Bódog Tamás is megpróbálkozott a 4 védős rendszerrel, mindketten belátták, hogy a Rossi által kitalált, és kispestesített 3 belső védős rendszernél semmi sem áll jobban a csapatnak.

És itt jön a csavar. A kopasz olasz ugyanis a válogatottnál is rögvest megpróbálkozott ezzel a hadrenddel, de egyetlen meccs után belátta, hogy a nemzeti csapatnak nem fekszik ez a forma, így sokáig a klasszikusnak mondható, 4-2-3-1-es felállásban játszatta a csapatot. Mindezt inkább kicsivel több, mint kevesebb sikerrel. Aztán jött az idei ősz, Rossi pedig gondolt egyet, és Törökországban visszanyúlt a gyökerekhez. Észrevette ugyanis, hogy, bár talán pár éve még alkalmatlan volt a csapat az általan elképzelt felállás elsajátítására, mostanra olyan játkosanyag alakult ki, amely már képes megvalósítani, és jól alkalmazni a 3-5-2-t. A legszebb az egészben az, hogy egyes mérkőzéseken belül is rengeteget variál a válogatott a tényleges felálláson. Bár Rossinak kapitányként nagyon kevés ideje van arra, hogy taktikát gyakoroltasson a kerettel, a jelek arról árulkodnak, hogy így is remekül oldja meg ezt a feladatot. Arról nem is beszélve, hogy az aktuális ellenfélre alkalmazva a tréner bátran változtat az alapcsapatnak vélt kezdő 11-en.

2. Megközelíthető

Bár a világ labdarúgásából akad jócskán példa arra, hogy egy minden, és mindenki felett álló edző sikeres lehet – Mourinho, Van Gaal –, azért nagy általánosságban mégsem rossz ómen, ha egy szakvezető kellően közvetlen a médiával, a szurkolókkal, és nem utolsó sorban a játékosaival. Rossinál mindhárom tétel megáll, ez pedig, véleményünk szerint nagyban járul hozzá sikerességéhez. Hiszen egy olyan edző, akit a szurkolók szeretnek, eleve sokkal több bizalmat kap – ezzel a bizalommal az olasz ráadásul nem élt vissza. Sőt, egy-egy vereség, vagy gyengébb produktum után rendre saját magát jelöli meg, mint elsőszámú felelőst. Vele kapcsolatban nem kell attól tartania egyetlen újságírónak sem, hogy a mikrofon előtt állva, egy kellemetlenebb kérdés hallatán sértődötten, pökhendi stílusban reagálna. Minden megszólalásán, mozdulatán látszik, hogy nem csak beszél arról, micsoda megtiszteltetésként éli meg, hogy ő lehet a magyar válogatott szövetségi kapitánya, hanem bizony valóban így is van. Már-már magyarként viselkedik.

Nem szokott megsértődni a sajtótájékoztatón elhangzó kérdésekre

3. Nem használ nagy szavakat

Sok-sok elődje esett már korábban abba a hibába, hogy felelőtlenül ígérgetett, első keretösszetartása előtt már Eb-, vagy épp vb-kijutásról beszélt. Rossi nagyon nem ilyen. Ő az a típusú realista ember, akiből árad az optimizmus. A szája azt mondja, hogy becsülettel fel kell venni a harcot az ellenféllel, a szeme viszont arról árulkodik, hogy szét akarja tépni azt, aki szembe jön. Hogy tudatos-e ez a fajta kommunikáció a részéről, azt nem tudhatjuk, de, hogy működik, az biztos. Nem spannolja fel túlzottan a szurkolókat, így egy-egy győzelem után sokkal nagyobb az öröm is. Ez még egy pirospontot jelent Rossi számára a drukkereknél, és még tovább növeli a bizalmi szintet. Vitathatatlan, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy az olasz bizony jó szövetségi kapitány.

4. Igazi vezéregyéniség

Sokfajta edző létezik, ezzel nem árulunk el nagy titkot. Meg valószínűleg azzal sem, hogy Marco Rossi az a típus, akiért a játékosai akár a szakadékba is belerohannának. Erre valószínűleg születni kell. Mérkőzések előtt és után nyugodt és megfontolt, van egy egészséges humorérzéke is, mérkőzés közben pedig minden egyes pillanatban olyan érzése van a embernek, mintha a játékosokkal együtt ő is ott lenne a pályán. És a futballisták is így érezhetik. Képes arra, hogy kemény legyen (Hangya Szilvesztert korábban szívfájdalom nélkül tette ki a keretből, még a nyilvánosság előtt is élesen bírálta őt), de nem riad meg attól sem, hogy változtasson a véleményén, adott esetben megbocsátást gyakoroljon. Ez épp Hangya esetében meg is történt. Sokan ezt talán meghunyászkodásként értelmezhetik, azonban épp ellenkezőleg, ez bizony a vezetői kvalitást dicséri. És épp az ilyen aprósgok kellenek ahhoz, hogy a csapat tűzbe menjen érte – ami pedig a siker egyik alapfeltétele.

Bár a kispad előtt áll, mégis olyan, mintha ott lenne a pályán

5. Kívülálló

Marco Rossi úgy vált mára szerves részévé a magyar futballtársadalomnak, hogy ezzel egyidőben mégis meg tudta őrizni kívülállóságát. Ő nem a magyar foci elmúlt 35 éves edzőképzésének terméke, és még csak nem is a régi idők, kicsit avittas maradványa. Rossi, idestova 8 éve úgy érkezett Magyarországra, hogy az országról talán csupán Puskás miatt hallott előtte. Itt szembesült a magyar foci gondjaival, de ő igyekezett a saját filozófiáját meghonosítani, ami sikerült is. Bajnokságot is nyert, és közben a hazai fociélet minden fontos szereplőjével jó kapcsolatot ápolt. Ma azonban mégsem úgy tekintenek rá, mint egy már „magyar” szakemberre, hanem megmaradt annak az olasz úriembernek, aki már érkezésekor is volt. Épp ennek a kívülállásnak köszönhető, hogy válogatási elveibe senkit nem hagy, de senki nem is tud beleszólni. Nincs kétségünk afelől, hogy egy magyar szövetségi kapitány már réges rég visszahívta volna a keretbe Dzsudzsák Balázst vagy épp Korhut Mihályt. Rossi azonban a különutas attitűdjének köszönhetően vaskézzel tudja képviselni saját, teljesen önazonos elvét, nevezetesen, hogy legyen bármilyen jó is egy futballista, a magyar másodosztályból nem hívhatja be a keretbe, az NB II. ugyanis – nyilvánvalóan – nem készít fel egyetlen játékost sem megfelelően nemzetközi megmérettetésekre. A kívülálló Rossi pedig sokkal karakteresebb tud lenni, mint egy belsős, a környezete által könnyebben befolyásolható edző. Ez pedig, ahogy az eredményei is mutatják, nagyon jó irány.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Kvanduk János mondta:

    Nagyon korrekt írás. Tetszik mikor tisztelettel beszélünk egy edzőről, szövetségi kapitányról. Csak így tovább!